Tudj meg többet!


A Gróf Széchenyi Család Alapítvány nevében ezennel küldjük a 2018. évben alapított Stádium-díj ismertetőjét és jelentőségét a Kárpát-medencei középiskolák részére.


A díjat a történelmi kiemelkedő Széchenyi család élő leszármazottai alapították azzal a céllal, hogy a társadalmi élet legkiválóbbjai között kerüljön adományozásra három kategóriában - a közéleti, a tudományágak és a művészet kimagasló képviselőinek elismerésére.

A díjra való szavazás és elbírálás - az eddigi megszokásoktól eltérően- a diákság és fiatalság kezében lesz. Ez azt is jelenti, hogy bízunk a fiatalok jó ítélőképességében és bízunk a döntéseik mellett való kiállásukban is. A díj adományozására a Kárpát-medence területén lévő magyar középiskolák diáksága tesz javaslatot, majd a leadott szavazatok összesítése alapján lesznek felállítva a jelöltek névsora.

A Stádium-díj a nemzet szintjén összefogja az összmagyarság diáktársadalmát, mely megerősíti a határokon túli magyar ajkú iskolákkal való kapcsolatépítést és a közös nemzetépítés melletti elköteleződést. A diákok szerepvállalása azért is elsődleges számunkra, hogy érezzék azt, hogy véleményüket meghallgatják, fontos a társadalomnak, amit gondolnak, s ezzel segíthetjük őket abban, hogy hiteles és felelősségteljes felnőttekké váljanak, mind a magánéletben, mind országuk számára egyaránt.
Hiszünk és bízunk abban, hogy ma is vannak közöttünk olyanok, akik mernek nagyot álmodni, akiknek gondolkodása meghaladja a jelen korszellemét, de évtizedek múlva nekik köszönhetjük hazánk fejlődésének előmenetelét, országunk hírnevének öregbítését. Számukra kívánunk lehetőséget biztosítani egyrészt a pályázatunkon való részvétellel, másrészt létrehozzott a Stádium - díjjal.
A Stádium-díj Gróf Széchenyi István szellemi, kulturális és társadalmi felelősségvállalását hivatott továbbörökíteni, mely erkölcsi értékrenddel párosulva a magyar nemzet jelenkori fejlődését hivatott szolgálni.
A díj évente egyszer kerül kiírásra, melyet gróf Széchenyi István születésnapjának évfordulóján adunk át emlékplakett formájában a "Legnagyobb magyar arcképével".
© 2020 Gróf Széchenyi Család Alapítvány
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el